Boltvezető fogadja a vásárlókat az üzletben.

Kezdj saját vállalkozásba boltvezető végzettséggel!

Régen dédelgetett álmaid válhatnak valóra egy boltvezető tanfolyam elvégzésével, ha lelki szemeid előtt mindig is az lebegett, hogy egy ízlésesen berendezett, vevőcsalogató üzletben nap mint nap örömteli kihívások vesznek körül. Ha ezt az elképzelést szorgalom, kreativitás és megfelelő szakmai háttér is kíséri, akkor a siker szinte magától értetődő.

Az első és legfontosabb annak a tévhitnek az eloszlatása, miszerint a boltvezető az eladó végzettséggel egyenértékű. Ez a feltételezés már csak azért is téves, mivel a képzésben való részvétel egyik feltétele éppen a bolti eladó szakképzettség megléte, ezért akkor is érdemes nekivágnod a tanfolyamnak, ha már ezen a területen dolgozol, ám ambícióid arra ösztökélnek, hogy előnyösebb pozícióra, és az azzal járó nagyobb felelősségre tegyél szert.

Kommunikáció, kereskedelem és egy csipetnyi marketing

A boltvezető képzésre csak már meglévő eladói végzettséggel jelentkezhetsz.
Ahhoz, hogy valaki sikeresen működő kereskedelmi tevékenységet folytató egységet üzemeltethessen, a legfontosabb lépés a piac és az igények feltérképezése, hiszen ha olyan területet választasz, amelyre valóban nagy szükség van vállalkozásod vonzáskörzetében, az már fél siker. A másik felét pedig készségeid kiterjesztésével teheted hozzá, melyben a boltvezető tanfolyam teljes mértékben támogatni fog.

A képzés folyamán megtanulod, hogyan kell irányítani a bolt működését, megszervezni a raktárkészlettel kapcsolatos teendőket és minden értékesítéshez fűződő joggal és kötelezettséggel tisztában leszel, hogy vállalkozásodat a szabályoknak megfelelve működtethesd.

Képzési ajánlatok ITT!

 

Mi egy boltvezető feladata?

Teendőid sora túlmutat a vevőkkel való eredményes kommunikáción, mivel a sikerhez a napi üzletmenet és a forgalom alakulásának az elemzése is nélkülözhetetlen. Bár az adminisztráció általában nem kedvelt tevékenység, tapasztalni fogod, mennyire megkönnyíti a szervezést és a rendszerben gondolkodást.

Egy üzlet zavartalan működésének az áru- és vagyonvédelem biztosítása is a feltétele, valamint a tárgyi és személyi feltételek megteremtése. Az eladási árak meghatározása, a banki tranzakciók lebonyolítása éppúgy a napi teendőid közé tartozik majd, mint üzleted népszerűsítése a tanfolyamon elsajátított marketing módszerekkel és eszközökkel.

Boltvezetőként az üzlet külső és belső megjelenéséről is gondoskodnod kell, melynek része a kirakat csalogató, stílusos berendezése, az árukészlet átlátható és észszerű elhelyezése, valamint a kellemes enteriőr megteremtése. Munkád során a vevőkkel és a szállítókkal is közvetlen kapcsolatot szükséges létesítened, hogy az esetlegesen adódó reklamációkat, félreértéseket a lehető leghatékonyabban orvosolhasd.

Amennyiben érdekel a boltvezető tanfolyam, de még nem rendelkezel a szükséges előképzettséggel, ismerkedj meg a bolti eladó képzéssel!

Boltvezető OKJ-s végzettséggel, naprakész tudással felvértezve az álláspiacon is előnyöket élvezel annál is inkább, mivel a kiskereskedelmi ágazatban egyre több a szakképzett munkaerő iránti igény.

Jelentkezni szeretnék

 

Összefoglaló információk a boltvezető tanfolyamról

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma
35 341 01
A szakképesítés-ráépülés megnevezése
Boltvezető
A képzés megkezdésének feltételei
Eladói előképzettség (34 341 01 OKJ tanfolyam elvégzése)
Egészségügyi alkalmasság
A szakképesítéssel betölthető munkakörök
Ajándékkereskedő
Dohányáru-édesség kiskereskedő
Dohány-bazárkereskedő
Drogériai kereskedő
Édesség kereskedő
Élelmiszer- és vegyi áru-kereskedő
Építőanyag kereskedő
Fodrászcikk kereskedő
Használtcikk-kereskedő
Háztartásifelszerelés-kereskedő
Hírlapárus, trafikos
Kultúrcikk-kereskedő
Rádiótelefon kereskedő
Vegyes iparcikk kereskedő
Vegyeskereskedő
Áruházi osztályvezető
Áruházi részlegvezető
Szupermarket részlegvezető
Ajándékkereskedő Boltvezető
A szakképesítés munkaterületének leírása
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
Kisvállalkozást létrehozni/működtetni/megszüntetni
Marketingtevékenységet végezni
Irányítani, szervezni és ellenőrizni a bolt működését, biztosítani az áru- és vagyonvédelmet
Megszervezni és lebonyolítani a beszerzési tevékenységet
Megszervezni és lebonyolítani a készletezést, raktározást, nyilvántartani a készleteket, gazdálkodni a készletekkel
Meghatározni az eladási árat
Ellenőrizni a számlákat, az ellenértékek kiegyenlítését
Banki tranzakciókat végezni, kezelni a készpénzt, csekkeket
Megszervezni és lebonyolítani az értékesítést
Ellátni a bolt szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat
Biztosítani a személyi és tárgyi feltételeket
A szakképesítés megszerzésének szakmai követelményei
Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése
Kisvállalkozások működtetése

Még kérdésem van